Kerékpárral Albániába...

Kora reggeltől kezdve az újabb defekten próbáltam javítani, de senki-semmi nem segített...
Így kénytelen voltam elindulni gyalog, ergo: toltam a málhás kerékpárom. Hegyen-völgyön le-föl, de úgy 10-11 óra között (?), környékén megállt egy kombi személyautó, s mindenestül elvitt a Zlatibor szélén található benzinkútig. Maximálisan le a kalappal a délről, Szerbia nyugati részébe (Bajina Bašta) tartó villanyszerelőnek. Próbáltunk kommunikálni valamiféle angol-szerb keveréknyelven (innen az információ, hogy mivel foglalkozott). A lényeg: ami nekem két keréken több óra lett volna - bár az út későbbi része egy fennsíkon vezetett -, az így kb. 40-50 perc alatt "kényelmesen", az anyósülésen utazva telt. Örök hála az alkalmi sofőrömnek.
Itt egy villámgyors gumiragasztást követően (működött a nagy nyomással üzemelő benzinkúti kompresszor!), egy igazi, törökös kávé és egy alapos mosdás után irány Zlatibor!

A település híres népművészeti alkotásairól, valamint a télen-nyáron működő sportolási lehetőségeiről is. Az egész város központi részén - a képen is látható - ilyen és ehhez hasonló "boltok", standok állnak - szerintem éjjel-nappal. Na, jó, ez nyilván túlzás, de a következő néhány kép árulkodó...
---

...népi motívumokkal díszített pulóverek, szőttesek, eszméletlen mennyiségben, szinte el lehet tévedni a kis "utcákban", de - mint mindenütt másutt  - itt is megjelent már a kínai konkurencia...
---

...bár merre indulva töménytelen vásárlási lehetőség, alkudni is lehet, de sok a gagyi is.
Egy jó dolog: a számtalan helyen "kirakott" fekvőrendőrök tényleg hatásosan lassítják a száguldozó autósokat...
---

...fú, fa, egyéb népi huncutságok, valamint méz, pálinka mindenféle kiszerelésben, néhol lehet ezt-azt kóstolni is. Zlatibor nekem annyira nem tetszett, lévén "rámentek" a (tömeg)turisták ipari méretű lenyúlására. A parkolóban rengeteg busz parkolt.
---

Zlatibor, templom.
---

Az iparváros, Užice határánál néhány órával később...
---

...és néhány km-rel távolabb a titoi időkben épült lakótelep látványa alátámasztja a város régi nevét: Titograd.
Igazi betonrengeteg, bár főleg a város szélén épülnek egyedi házak, de a nagyobb része kb. ilyen (vagy nagyon hasonló).
---

A város egyik szélén. És innen tovább indultam Požega felé...
---

Požega közigazgatási határánál megálltam pihenni. A tábla információ tartalma meglepően bőbeszédű: terület, lakosság, a város melyik kerülethez tartozik - jó ötlet, szerintem.
Az úttal sokáig párhuzamosan fut a vasút egy medencében (?), így jól lehet haladni a lapályon.
---

Požega, Szabadság tér, kora este. Ugyanitt készült a következő 2 kép is...
---

Požega - Önkormányzat (városi tanács - ?) épülete a főtéren.
---

Háborús emlékmű, mely a balkáni háborúk (1912-13) és az I. világháború (1914-18) szerb áldozataira emlékezik, aki a hazájuk szabadságért adták életüket.
Innen továbbmentem a 21-es úton északnak, de a hegyek között hamarabb ment le a nap, így kénytelen voltam egy benzinkút mellett sátrat verni. Egy nagyobb építkezés depója mellett sikerült "horgonyt vetni" és nem kellett altatni. Azért egy sört bevertem (Jelen Pivo). :-)

Kényelmesen ébredtem, de abban a tudatban, hogy ma mindenképp belehúzok.
Mint korábban írtam tegnap este szembesültem a kerékpár hátsó kerekénél: egy defekttel...
dr

Gostun, már késő délelőtt, a lyuk - nem kevés utánajárást követően - kijavítva. Gyalog fölmenni néhány hegyi házikóhoz, ahol keresni kellett valakit, nagy nehezen elmagyarázni a problémát (elsősorban pumpa kellett), majd vissza a kerékpárhoz, összerakni...
...és lassan indultam északnak.
---

A panzió terasza mellől fényképezve a szerb-montenegrói határállomás (a kép közepén a fehér épület a szerbeké).
---

A helyi rafting klub vezetője (a kép közepén táblával a kezében) ragaszkodott - az éjjeli fedett szállásért cserébe - ehhez a csoportképhez. Mivel nem tudok úszni, de miután ennél az extrém sportnál (?) kötelező a mentőmellény + sisak kombináció, kipróbálnám (egyszer, talán).
---

Ezt már később fotóztam: az út mellett volt kirakva, szóval Dél-Szerbiában erre is gondolnak! Nálunk valahogy ez nem jellemző, vagy legalábbis nem gyakori - szerintem. A lényeg: a Lim folyó mentén haladtam Prijepolje városáig, majd tovább Nova Varoš, Draglica felé (a térképen a délről északra "haladó" vastag fekete vonal volt az útirány).
---

A Belgrád-Bar közti vasút a közútról fényképezve. Egyszer én is szeretnék rajta utazni (s ha addigra alapvetően megváltozik a szerb és montenegrói vasút hozzáállása, akkor vinnék magammal egy kerékpárt is; de nem szétszerelve, csomagként).
---

Tovább Nova Varoš felé, itt is van néhány "apróbb" alagút, de legalább az útminőségre nem lehet panasz! :-)
---

Előbb vagy utóbb minden emelkedő véget ér, de itt már nagyon vágytam a túloldali gurulásra a víztározó felé.
---

Üzemanyagot kellett vételezni ebben az útszéli kis kávézóban, a lábaim kissé (nagyon!) fájtak, így 1 sört is kénytelen voltam elfogyasztani (Jelen Pivo).
---

A hegyek által körbezárt településen egy sportpálya. Azért kíváncsi lennék: vajon télen milyen lehet itt a közlekedés, mekkora a hó stb.
---

Mikor Albánia felé mentem a fényképen látható sötétebb aszfalt még nem volt sehol: zúzott köves szakaszon kellett feltolni a kerékpárt este 9-10 környékén jó néhány km-n keresztül (nem élveztem).
Ellenben kellemes meglepetésként az építők belehúztak és innentől a víztározóig gurulni - mit gurulni? - száguldani óriási élmény volt: tükörsima út, kellemes idő. Az út melletti forrásnál tankoltam némi friss vizet. S az a fenyőillat! :-)
Persze minden még nem volt teljesen kész...
---

...csak megfordultam, és arrafelé is egy fotó.  Bár ez engem nem zavart: az út lefelé vitt, majdnem billiárd asztalon gurultam. :-)
---

A víztározó partján információs tábla a környék sajátosságairól. Innen nem messze kaptam egy defektet, de már a hegyi szakaszon (Draglica környékén), és kénytelen voltam egy hegyi fogadó parkolójában aludni. Bár másnap reggeltől majd' délig nem kaptam (nem tudtam szerezni) segítséget, így tűző napon tolni a megrakott kerékpárt nem a kedves emlékeim közé sorolom. De erről többet a következő részben...

A reggeli - már élesen tűző - napon ébredve, nekieredtem a montenegrói út utolsó szakaszának. Eleinte a szokásos emelkedő, de valahogy el kezdett emelkedni veszett módon és lassultam, végül - szégyen ide-oda - toltam is a bringát, rengeteget... (Arra persze jó szívvel emlékeztem, hogy kifelé jövet itt gurultam valami fantasztikusat.)

---
Egy híd mellvédjéről fotózva a montenegrói táj, illetve a Moraca folyó völgye.

---
Apró-cseprő emelkedőkkel "megszórt" úton lassan haladtam, és a forgalom meglehetősen nagy volt. Ez nyilván gépkocsiból, buszból még jobban élvezhető, de a menetszél adta "szabadságérzés" semmivel sem kárpótolható! :-)

---
Nem sok képet készítettem magamról, de itt kivételt tettem: a viadukt alatt vagy 150-200 m-es mélység van! Jó alkalom volt egy kis pihenésre is...

---
...de nem sokáig. Ugyanis itt ért egy óriási szerencse: egy autómentő formájában, aki meglátta a magyar zászlót a kerékpár hátulján és fölajánlotta, hogy felvisz a hágóig, szívességből. Hogyne fogadtam volna el, elvégre hülye ember a saját maga ellensége!
Az elfektetett bicikli két gumiszalaggal lekötve a platón, én az "anyósülésen" foglaltam helyet. Ezt követte csekély 20 perces autókázás, mely végig (!) emelkedőn ment fölfelé, s nem akart vége lenni... Aztán mégis...

---
...az út tele alagúttal és monoton módon emelkedik...

---
...sűrűn vannak a különböző hosszúságú alagutak, de itt sem számoltam már. Sokkal szebb volt az ijesztő mélység, ui. nem volt mindenhol korlát (kivételként a képen pont egy újszerű állapotban lévő látszik).

---
Ritka pillanatok egyik: önarckép (is) fotózás közben.

---
Az úriember és a mögötte látható platós teherautó volt a megmentőm. Amennyiben saját erőből kellett volna feltekerni, minimum fél napot veszítek. Mint tudjuk az idő pénz (mindkettőből kevés van), így innen volt szép lefelé gurulni! :-)

---
Kolasin határában lévő elágazásnál (a kőomlás ellen masszív betonfödém védi az utat, hidat).

---
Egy kellemes panzió az út mentén. Kifelé menet megálltam egy sörre, a kiszolgálás kiváló, valamint - Montenegróhoz képest - nem is annyira vészes az árazás.

---
A berane-i elágazás, amely már teljesen az észak-montenegrói részen található. Benzinkút, panzió, bolt, az út mentén külön táblán a környező ortodox kolostorok listája (a távolságok feltüntetésével), és természetesen rendőrök traffipaxszal felszerelkezve, de itt - érdekes módon - nem bujkálva, hanem nyíltan, mindenki előtt mérnek, ezerrel. Itt tényleg nem érdemes vitatkozni a rendőrökkel, mert szó szerint nagyon magasak (min. 185 cm, kivétel nélkül), ám rendkívül határozottak is. Az útlevelet elveszik pl. a külföldi autóstól, és amíg nem fizeti ki a bírságot, nem megy sehova sem. Vita nincs: digitális mérőkütyükkel vannak fölszerelve, a "kedves páciens" megnézheti "élőben visszajátszva" a szabálysértés tényét.
Ebben az értelemben abszolút NEM balkáni ország Montenegró, sőt!

---
Itt és ekkor már nagyon késő volt, az idő elromlott (a szél meglehetősen erősen fújt, ömlött az eső, néha villámlott stb.), s bár a szerb határ néhány száz méterre volt, itt jött össze menet közben egy defekt, a szerbek az esőben kb. 10 percig "várakoztattak" (miután észrevették az útlevelemben a friss albán pecséteket).
Szerencsére a határtól - Gostun - kb. 400 m-re volt/van egy magánpanzió. Miután kifelé menet itt ettem egy pljeskavicát, még emlékeztek rám, így megengedték, hogy az eső elől behúzódjak sátorral együtt a terasz fedett része alá. Reggelig elvoltam (miután egy újabb és óriási pljeskavica + néhány jó és olcsó Jelen (szarvas) Pivo (sör) elfogyasztása vigasztalt a kilyukadt gumi miatt). Bezzeg másnap reggel... :-(

Innen szép átkelni Montenegróba tűző napsütésben, de legalább vasárnap volt! :-)
Ez egy hamisítatlan shkodrai kocsma, már egészen kifelé a városközpontból, de kellemes hűvös volt, így tankolni kellett. Igen, ez az átkozott üzemanyag utánpótlás nagy probléma, még egy biciklinél is ! :-)

---
Ez már a kopliki városháza, de előtte kénytelen voltam megállni a bazárban, ahol sikerült szerezni eredeti 0,7 l-es Szkander bég konyakot. Alaposan be kellett bugyolálni, mert nagyon féltem, hogy esetleg összetörik...

---
Szó szerint az albán-montenegrói határtól 2-3 km-re, de már Bajza nevű falu után, mindenki ment templomba - ez a környék láthatóan nagyon vallásos -, de előtte kirakták az út mellé a vasárnapi ebédnek valót. Nos, ha mindent összeszámolva nézek, legalább 25-30 ilyen ház előtti, ablaktörlőmotorral meghajtott "automata" nyárs forgott...
Rendkívül finom illatok terjengtek a nagy melegben, de várt a határ...

---
Ez az utolsó albániai fotóm, de ezen is látszik, hogy az útépítés itt is - időben és térben - lemaradt!
Sajnos. Ennél a táblánál is látszik, hogy bármerre variálva a dátumot: ez bizony eltelt, de az út(alap) sem látszik...

---
Ez már a tuzlai benzinkút. Alig hogy átkeltem a határon, a váltóm megadta magát, s nekiálltam szerelni a tűző napon. Nem élveztem, így nem sok fénykép készült ekkor (0), de mikor ide elértem, berohantam a mosdóba és élveztem a hideg vizet. Azért a nagy ijedtségre egy sör is lecsúszott. Innen Podgoricáig majd' egyenes út vezet, kellemes szellő kezdett fújdogálni...

---
A távolban egy felüljáró, de alattam egy mészkő fennsíkba vájt folyócska. A képen nem igazán kivehető, de lefelé nézve biztos volt vagy 30-40 m! Nem szerettem volna kipróbálni egy zuhanást...

---
Talán egy kissé jobb kép, ahol már én is szerepelek, igaz, csak árnyék formájában. Itt már nagyon vágytam valami hűvös helyre, de nincs messze Podgorica.

---
Bizony, ez nem más mint a Belgrádba induló expressz a podgoricai pályaudvaron.
Átfutott az agyamon, hogy milyen jó lenne "feldobni" a kerékpárt a vagonba, én utána, és kb. 10-11 óra múlva Szabadkán leszállni. Erre sem a montenegrói, sem a szerb vasutakon nincs lehetőség. Gépkocsiszállító vagon van (külön csöngetni kell érte!), de kerékpárt még áruként sem szállítanak! Elvégre minek? Éljen Európa, illetve az afelé vezető út! :-(

---
A vasútállomás épülete. Az órán látszik, hogy alig múlt 3 óra, de itt csak a meleg maradt, a szél valahogy abbahagyta, keresni kellett egy olcsó helyet. Minek, minek? Tankolni! :-)

---
A Nemzeti Múzeum egyik kirendeltsége (?), persze már zárva volt.

---
Az előbbi épülethez nem messze (biciklivel értve) Puskin szobra, emlékül korábbi látogatásának.

---
Az emléktábla szövege (kb. fordítás): "Puskin emlékműve, Moszkvától, Podgorica testvérvárosától." (Aki jobban tudja a szerbet, ne tartsa vissza!)

---
I. Miklós király (1841-1921) szobra az előző Puskin emlékművel majd' szembe, nagyon impozáns látvány...

---
... és kissé más szögből fényképezve.

---
Ez Podgorica elővárosi része, ahol rengeteg hasonló árus található, a szebbnél szebb gyümölcsökkel, a mézesüvegek látványa, valamint az asztal alól árult pálinka - bár nem olcsó -, de nagyon gusztusos!

---
Az egyetlen kivilágított alagút Montenegróban amivel találkoztam. De a többi... :-(

---
Az esti szállástól nem messze (?) lévő "Krcsma", magyarul kocsma. Itt finom kávét ittam, s tekertem még vagy 15-20 km-t, de ott, akkor nagyon elegem lett a hegyekből. Kissé más az időjárás változékonysága, kiszámíthatósága, és a széltől már kezdtem fázni.

_

A következő nap: a végállomás Fier városa!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Másnap reggel egy vegyesboltban, néhány km-re az előző szállásomtól. Dél-Albániában a Dreher (is) sörmárka. Igaz, ez olasz gyártmány, de legalább kapható! :-) Ja, és finom! :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A közlekedési eszközök tárháza széles: errefelé sokan így mennek, mendegélnek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy út menti bisztró (leendő panzió?), ami csak félig van kész, de belül az elmaradhatatlan ~2 m-es képátlójú LCD TV már működött: nyomta ezerrel az elmaradhatatlan albán népzenei kínálatot! :-(
Legalább a kávé kiváló volt. :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Néha vannak ilyen aszfalthiányok, de legalább jelzik a problémát az úton levőknek...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hegyek mindenütt, ami nem baj, csak kerékpárral kissé fárasztó.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ebben a tóban se hal, se víz! Ez bizony "színtiszta" olaj. A környéken penetráns olajkitermelésből származó kénhidrogén "illat" terjeng, a környezetvédelem sokadik szempont. Próbáltam minél hamarabb ezen átjutni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vannak újszerűnek látszó és működő (!) olajkutak is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt már jócskán északabbra vagyok. Ez már Fier városa, amit ugyan esőben sikerült "elérni", de így is nagyon örültem: van vonat! :-) A tábla jelzi a központba vezető utat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagy csalódás: vonat - Tirana felé - csak napi egy van, az is hajnalban, az egész pályaudvar (?), sokkal inkább vasúti megállóhely elképesztően lepukkant...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...a váróterem. A kép bal szélén látható a menetrend! A következő képen nagyobb méretben is megszemlélhető! :-(

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A menetrend albán módra. :-(((
Hajnalig kellett várnom a "fantasztikus" szerelvényre. Ez szakadó esőben és rengeteg kóbor kutya között nem volt valami nagy élmény! Igaz, fedett helyen voltam, de a szél veszettül fújt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A pályaudvar főbejárata.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nagy mecset. A belváros kellős közepén, modern, szép, de épp zárva volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy éjszakai fotó: a CIB Bank itt is előferdül!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A másnap hajnali vonat fülkéje, egyébként ablak(üveg) szinte sehol nem volt, kilincs se nagyon, a többit nem írom le, de 2010-ben ez az albán vasút nívója! Legyünk optimisták: elképzelhető, hogy valamikor változni fog... Mikor? :-(

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vasúti reklám. Szükséges? :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez már újra Durrës elővárosa, végig esőben sikerült "vonatozni".

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Miután a vasúti szerelvény továbbment a főváros, Tirana felé, így kénytelen voltam az egyik megállóban "leugrani". Ez persze nem ment volna egy helyi lakos segítsége nélkül, lévén leszállás közben (kerékpárral a kezemben) elindult a vonat... Nagy üvöltés albánul a bácsika részéről, erre a mozdonyban helyet foglaló, szeme világát valószínűleg tartósan nélkülöző vasúti alkalmazott behúzta a féket. :-(
Ezt túlélve ~1 km-es kerekezés után az eső elől tértem be ebbe a vendéglátó-ipari üzemegységbe. Az illetőben volt néhány korsó sör, de szálegyenesen ropta az elmaradhatatlan LCD TV-ből áradó népzenére. Kénytelen voltam meginni 2 üveg erős albán sört (eső, hideg, kialvatlanság, lelkiállapot, a vonatról történő "szerencsés megmenekülés" épp elég okot adott erre)...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az idő fantasztikus :-( Talán látszik is a kép felső részén. De utólag sincs ok panaszra: ~1 órával később még a felhőket is elfújta a szél!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lezhë, majd Shkodra felé félúton... Szerencsére sűrűn vannak az ilyen gyümölcsárusító bódék. S itt az út kiváló, lehet haladni biciklivel is, ellenben a közlekedési szabályok mit sem változtak néhány nap alatt. Persze lehetne rosszabb is... :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A távolban Lezhë városa, ide hazafelé is betértem, mert bár a belvárosa szörnyen zsúfolt, de van benne valami különleges vonzás, a hangulat olyan nagyon balkáni, de szerethető. Igaz, a fellegvárat most is kihagytam...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 ..., de mentségemre szolgáljon, hogy nagyon elfáradtam, s mindenképpen még aznap el akartam jutni Shkodrába!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A lezhëi nagy mecset, csak kívülről néztem meg, mert zárva volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez már Shkodra, a főtértől nem messze, nagyjából a sétálóutca felé... A bankok mindenütt költenek a külső megjelenésre, az egész településen nem volt hasonlóan kivilágított épület! Ekkor már 23 óra is elmúlt, de szállásom nem volt. Egészen hajnali 1-ig mentem erre-arra, interneteztem, aztán a főtértől nem messze lévő szálloda parkolójában sikerült sátrat verni, de onnan is arrébb kellett menni a portás miatt, ~50 m-rel. Ott már nem zavartam a parkoló autókat...
P.S. Az egészben az érdekes, hogy néhány hónappal később óriási esőzések miatt árvíz pusztított a környéken, konkrétan ahol aludtam, minimum 65-70 cm-es (vagy nagyobb) víz borított mindent... Nekem kellemes nyári estém volt! :-)

 

Ez sem volt egyszerű, ugyanis hihetetlen dombos, sokkal inkább hegyvidéki építésű Gjirokastra városa, mely nem véletlenül lett UNESCO világörökségben részesítve.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ezzel a szűk, török időkből származó híddal szemben volt az ideiglenes szállásom. Egyirányú közlekedés sok helyen van a városban. Hangulatos, de sok a Görögországból átruccanó, bevásárló turista. Itt már rámentek a "nyugati" pénztárcák megcsapolására.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azok a híres tetők. A világörökség lényege: ezek miatt a fekete színű cserepek miatt van a városnak egy fantasztikus látványa, melynek egységességét nem törheti meg semmi.
Magyarul: nem lehet össze-vissza építkezni - most már. A város széle felé találunk lakótelepeket is, de ez az óvárosi látkép a meghatározó. Egyébként a korábbi "főnök", Enver Hoxa itt született.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A görög konzulátus épülete egy kőhajításnyira a történelmi belvárostól.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kern Andrást idézve: "...abszolút belváros!". Talán a képen is látszik, hogy a meredekséggel nincs probléma.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A utcák szűkek, némelyik sikátorban végződik, de hangulatos barangolni erre-arra.
A villanyszerelés kissé öregecske, de legalább van áram.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szemközti domboldalon álló fehér házak fekete tetőcserepei adják a város hangulatát, látképet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vár az óratoronnyal.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Anastas Petridhi fafarágó mester kis boltjában és műhelyében, ami a "főutcától" kb. 50 m-re található.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mester munka közben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy angol és albán nyelvű ismertető a munkásságáról.
Hevenyészett fordítása: "Anastas Petridhi már több mint 30 év óta fafaragóként dolgozik, s a munkája a szenvedélye. Görögországban is dolgozott és a gjirokasteri műhelyében a GCDO részeként együttműködik az Artisan Incubator projektben."

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előbbi műhely jobbra, középtájon, egyébként meg fölfelé a várba.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az útikönyvben is szereplő nyilvános WC, bár működik, de valami borzalmas illat lengi körül.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A várba vezető útról jobb képek készíthetők a "cserepekről". Így talán jobban látható a világörökség "oka".

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vár főbejárata, ahol a belépő 200 ALL volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vár fedett előcsarnoka, mely tele van mindenféle háborús ágyúval, géppuskával és meglehetősen sötét van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az egyik bástyafalon török időkből származó ágyúk garmadája...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...és egy amerikai, kétüléses kémrepülőgép roncsa.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gjirokastra jelképe: az óratorony.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vár udvarán lévő színpadon szokták megtartani az Albánia Szépe választást néhány éve, illetve régóta a nagy hagyományokkal bíró népzenei fesztivált.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Óratorony, valamint a színpad fölötti tető állványzata.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Lefelé jövet a várból már kinyitott a kőfaragó mester, Muhedin Makri műhelye és boltja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ablakon át meglesve: munka közben.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Közelebbről is megnézhető a munkafolyamat, melynek egyik eredménye...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...sárkányölő Szent Györgyöt ábrázolja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Valahogy a turisztikai irodákkal hadilábon állok: ez sem volt nyitva - délelőtt!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy képen majd' minden: óratorony a magasban, a kép bal szélén a görög konzulátus, jobb szélen egy bürektore, s innen nem messze a volt "főnök" szülőháza...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szép város Gjirokastra, de előbb-utóbb el kell indulni a hazafelé vezető úton, amely szerencsére itt még egy jó darabig európai minőségű.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tepelene megye határában. Ali Tepelene pasáról kapta a nevét, aki a XVIII-XIX. század fordulóján még a török szultánnal is dacolni tudott - egy darabig. Mikor a szultán megelégelte a kiskirályságát, leverte, s szinte mindent lerombolt, bár a környékbeliek is rendesen kivették részüket a "bontásból". Valaha a pasa vendége volt Lord Byron is...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

E helytől nem messze válik ketté a nagy országút. Én ugyan továbbmentem észak felé, de itt szerettem volna - az eredeti tervnek megfelelően - keletnek, illetve Macedóniának fordulni. Csak az az átkozott költségvetés (és szabadnapok hiánya) miatt kellett lemondanom erről...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...szóval ez kimaradt: Korca, Pogradec, Macedónia (az Ohridi-tó) stb. Remélem egyszer oda is eljutok, bár a kerékpár - mint lehetőség - valószínűleg kiesett! :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

És sikerült elérni a várost is: ezen a főtéri (?) szobron kívül szinte semmi nyoma nem maradt az egykori fényűző életmódot folytató Ali pasa palotájának (sem). Látnivaló semmi, de van néhány söröző! :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Néhol ilyen folyómedrek fölött kell átkelni, s bár nyár van, óriási méretű kövek vannak a folyóparton. Vajon télen milyen lehet?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt lenne érdemes kavicsot bányászni!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nos, ilyen utakon kerékpárral közlekedni nem egy leányálom. Miután nagyon más lehetőségem nem volt, próbáltam valahogy - ha lassan is -, de tekerni. Ekkor elgondolkodtam azon, hogy ha elfordulok kelet felé, akkor ott is ez várt volna?
Természetesen a Mercedesek (autó, terepjáró, busz) semmit, senkit nem kímélve közlekednek!? Ész nélkül itt is...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy vendéglő mellett sikerült felverni a sátram, a kaja, a sör jó volt, kell ennél több a hegyek között? :-)

 

 

Eleinte síkvidéken sikerült tekerni, bár később gyilkos magasságot kellett legyőznöm. Itt átkelni kerékpárral kissé merész vállalkozás volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt ittam egy fantasztikus kávét az út mellett, de mivel korán keltem, s hűvös volt, így jól esett. Gyorsan melegedett az idő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kicsit később pihenő egy útmenti benzinkút büféjében.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a szakasz felújítás alatt állt, de néhol még ilyen sem volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Látnivalókra figyelmeztető táblák, esti programra felhívás, útmenti büfé - mindez egy helyen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azt hittem: eltévedtem! A település neve valóban Mesopotam, csak tanulmányaim alapján kissé keletebbre található. A vízsugár egy kirepedt tűzoltótömlő oldalából ömlött...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez egy bizánci korszakban épült templom hátulról fényképezve, ahova nem sikerült bejutnom, lévén magas, erős drótkerítés övezi, lakat rajta, a környéken meg sehol senki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szemből nézve az a néhány csóvezeték egy vízierőmű része. A hídon túl balra kerülve indultam tovább a Kék Szem forrás felé.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejáratnál megálltam, innen még vagy 2 km a forrás, s közben át kell haladni egy víztározó gátján is. Elvileg belépő van a gépjárművel érkezőknek, valamint külföldiek részére is, de én kidumáltam magam: lévén magyar kerékpáros ezért jött el Albániába...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Maga a forrás tényleg gyönyörű környezetben található, de rengeteg a kóbor kutya. Ezt leszámítva a jéghideg víz frissítő és pazar látványt nyújt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az albán nyelvű tábla a forrás adataval.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tényleg kék, csak jó helyről kell néni, fényképezni!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jó néhány km-rel távolabb és sokkal magasabbról "visszafényképezve" a Syri i Kalter (Kék Szem forrás) melletti víztározó.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aki teker, enni is kell: ebből a finom görögsalátából már sok hiányzik, lévén nagyon megéheztem az emelkedőn Gjirokastra felé tartva. Ezt...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...és itt ettem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ennél a benzinkútnál állítottam a fékeken, mert már koptak rendesen, kicsit pihegtem is, de ami ezután jött!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

Ilyen hegyek között, nagy sebességgel (40-45 km/h) lefelé egy termékeny fennsík felé...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 ...s ott az elágazás!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az albán nacionalizmus itt (is) megfigyelhető! Jobbra a görög határ, de nekem balra kellett fordulnom Gjirokaster felé. Kellemes csalódás mindenképp, hogy ez a szakasz félautópálya jellegű: tükörsima, rendesen táblázott, leállósáv és borzasztó szél szemből! Hiába volt viszonylag közel az úticél: elfáradtam. A széllel szemben...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mai napra több kép nincs, de ez a török korabeli híd mintha a kb. 500 éves kora ellenére is jobb állapotban lenne mint a mellette fölépített "modern" valami!
A lényeg: estére - szó szerint - odaértem a városba, de úgy elfáradtam, hogy szállást találta, hogy egyből alvás volt egy ház tetején! Persze másnap belehúztam a városnézésbe (is).

 

Bunec és Saranda közötti távolság közúton 50 km.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kép bal alsó sarkán a tegnap esti érkezés keréknyoma látszik a kavicsos homokban.
Ennél fanatsztikusabb ébredés ritkán van az ember életében: csend, nyugalom, tengerzúgás. Érdemes ránézni a maps.google.com oldalra, ott vannak még jobb fotók is a környékről.
  

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Korán keltem (a késői érkezés ellenére), de legalább rákerültem a fotóra! :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az albán nyelvű tábla jobbra mutat a strandra vezető útelágazásnál, ami a valóságban inkább 1500 m és valami borzasztóan rossz minőségű.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mint korábban utaltam rá az iható, tiszta víz nehezen elérhető Albániában.
Nehezen hihető, hogy a lánctalpas markológép kb. 10-15 m-rel föntebb dolgozik.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A sokat említett albán "környezetvédelmi" technológia az út mentén...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Építenek a tengerparttól nem messze, egy dombra szép kilátással a tengerre egy villát (palotát), de a gazdasági válság vagy más miatt árulják, ez a telefonszámból is látszik.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Immár Lukove településnél járok. A szárazság nyomai jól kivehetőek, annak ellenére, hogy néhány - elképseztően szúrós - acat jól bírja így is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A településen belül már megjelenik az emberi (?) civilizáció "szép" példája.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A szintkülönbségek percről-percre változnak, de ebben a hőségben már döglesztő.
Az út kiváló - legalább Albánia többi részéhez képest!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy ici-pici - eredetileg görög - falu, melynek neve Szent László.
Kellemes olívafák árnyékában vezet az út fölfelé

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A falu főterén komoly kupaktanács gyűlt össze...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...a nagy fa árnyékában és dominóztak. A műanyag asztalt néha akkora vehemenciával csapkodták, hogy attól féltem: széttörik. Bírta a kiképzést!
Csak egy jó hideg sör után indultam tovább.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Valahol Dél-Albániában az országúton, délidőben, s a felhők tényleg közel voltak...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A gurulás bár gyors, de rövid, s szembe már jó előre látszik az emelkedő!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A félkész házak mindenütt jellemzőek.
Szerencsére ez már Saranda előtt van nem sokkal.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tényleg a város határa. A táblán látszik a befejezés dátuma, de akárhogy is akarja valaki értelmezni, ottjártamkor már lejárt! :(

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A még teljesen be sem fejezett úton csatornafedél megoldás! :(
A környéken a járdák, bekötők sem voltak készen, de ez talán - főleg éjszaka - életveszélyes!
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy ügyes reklámfogás: ebbe a szervizbe ne hozd a járműved! :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

E domb mögött van az úticélom, Saranda. Igaz, ez az emelkedő sem kutya, de...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...a látvány kárpótolt mindenért! :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Építkezések sok helyen, de legalább épül-szépül a környék.
Itt költenek a turizmusra, bár ténferegve a városban néha más élményekkel is gazdagabbak lehetünk...
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...csak megfordultam, s kukák látványa még csak, de az a penetráns szagorgia!
Van még mit, hová fejlődni!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A belváros felé jobbra (föl) emelkedik az út...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vannak szép teraszokkal tarkított vendéglők, de ezek már nem annyira olcsók, érdemes körülnézni a bejárat környékén (itallap).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Találós kérdés: mi ez?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Válasz: banánfa.
Annyira meleg az éghajlat, hogy akár lehet szüretelni!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A tengerparton: délután minek lenne nyitva a turisztikai információs központ?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ha már éghajlat: rendkívül gyorsan tud változni az időjárás a tenger felől; néhány perccel később óriási szélvihar és egy kis eső volt, de utána megint "visszaállt" a jó idő.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

S ott szembe a nagy úticél: Korfu szigete. Nem tudtam - pénz hiányában - átmenni, de utólag végig gondolva: majd legközelebb. Azért légvonalban 5 km-re voltam Görögországtól. Az eredeti terv sokkal nagyobb ívű volt, de időben és főleg pénzben több kellett volna. Ez volt a legdélibb pont az út során, Magyarországtól kb. 1100 km-re.
No, de innen szép hazajutni! :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Erre végképp nem volt pénzem, de aki erre jár, legalább tudja előre: választék van!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A belváros felé fényképeztem a tenger irányába: kellemes balkáni hangulat, bár az utcák meglehetően koszosak, de a sok, olcsó, ilyen-olyan kajáldából kiszűrődő illat és az olcsó albán sör kárpótolt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A belváros kellős közepén, mindenféle tető, védelem nélkül a régészeti feltárás eredménye: az ókori palota mozaikpadlója.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ugyanaz közelebbről, bár már esteledik, így kissé fakóbbak a színek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kora esti pillanakép egy söröző teraszáról, szemben Korfu.
Ide tényleg jó lenne visszajönni...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...esteledik, ennek ellenére kellemes meleg volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bementem egy kisboltba, ahol épp ment a kötelező LCD TV-n a Törökország-Görögország kosárlabdameccs, amit a tulajjal összehaverkodva végignéztem. Bár az eredményre nem emlékszem (számszerűleg, de a törökök nyertek), néhány sört sikerült benyomni levezetésképp. Innen nem messze egy benzinkúton aludtam.
 

11. nap - Albán riviéra hegyei közt tekeregni fárasztó, de a látvány miatt megéri.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nos, igen, e remek helyen aludtam, egy panzió fedett félemeletén. Az albán tulaj két segédje még segített este és reggel is pakolni. Ennél jobbat nem is kívánhattam volna...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előbbi szálláshely emeletéről fényképezve a le- és fölvezető út...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Nappal szemben fényképezve, de - szerencsére - vannal ilyen "olcsó" és jó helyek!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A "zászló-fenyó" táblája...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...s maga a "kissé" tépett zászló-alakú fenyő!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azért vannak szerpentinek!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bunkerek a hegyek között sem maradnak el, bár őszintén szólva a tengerparttól légvonalban 0,5-1 km-re, valamint magasságban 7-800 m-re mi értelme volt, anno, ezeket létrehozni? Számomra örök rejtély...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Aki ezeket az útvonalvezetéseket "kitalálta", hmm, szóval arra ítélném, hogy élete végéig, GYALOG, ezeket járja... le és föl, le és föl, le és föl...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A lovak jól érzik magukat ebben a magasságban, én kevésbé a 37-38 fokban!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Ha valakinek nem tűnne föl: onnan, olyan magasról gurultam le, de nagyon jó volt!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A jó ember - aki helyi árus (álruhában) - az életével játszik a fotó miatt: mögötte óriási szakadék van...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az áru közelebbről...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...s még közelebbről! Mi lehet ez a hegyi gyógyfű? Ért valaki hozzá?
Ne tartsa magában a választ!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A némiképp molett hölgy sem fél a zuhanástól! :)
Ellenben a "mögötte" látható ereszkedés még várt rám, de tudtam előre, hogy ez nem lesz ennyire egyszerű!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Gyerünk! :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Akkor hajrá, irány: lefelé!
A fékek ilyenkor - akár - életmentőek is lehetnek! :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Igen, ez a végtelen le-föl bár szép, de roppant fárasztó - biciklivel!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy hegyi falu, amelynek nagyon szép a fekvése, de mire valaki átteker rajta, azért rendesen elátkozza a korábban idetelepült albán ősöket! :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hmm, nem tudom mennyire látszik, de talán az út "görbületéből" is látható a szintkülönbség...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elsőre azt hittem - a táblát látván -, hogy már Görögországban járok, holott nem!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az emelkedők egész jól "kitáblázódtak", de nem mindig ennyire segítőkész az albán KRESZ valósága!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kecskéket hidegen hagyja a hőségben a fényképező magyar kerékpáros turista kíváncsisága: élik mindennapjaikat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vannak ügyes emberek, akik megcsapolják a hivatalos vízvezetéket, és - mint látható - üres, de a helyszínen ingyenesen tisztára mosott palackokban viszik haza a kincset...
Egyébként a viccet félretéve: egész Albániában a tiszta, iható víz nagy kincs!
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy útmenti partizán emlékmű a nagy világégés korszákából.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

E vidéken ez a közlekedési eszköz nagyon menő! :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A hegyek között... legalább itt kiváló az útminőség!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Himare egy település a Ión-tenger partján, de kissé meredek a "bevezető" szakasza!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az útmenti benzinkútnál találkoztam egy érdekes különítménnyel: osztrák és bajor rendőrök túramotorokon jöttek (vagy 20-an), s mikor kiderült, hogy én magyar vagyok - ráadásként biciklivel - jókat nevetgéltek, fényképezkedtek a szegről-végről "szegény" rokonnal!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy-egy ilyen - nyilván nem széria és nem olcsó paripába - belefolyt a 90-110 liternyi nafta. Igaz, a végén egy összegben fizettek a benzinkutasnak – €-ban, aki ennek örömére megvendégelt egy ásványvízzel! :)
Abban a nagy melegben az ilyesminek nagyon tud örülni - szerintem bárki!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez Himare strandja. Idő volt, lustálkodtam, fürödtem, ja, és okos ember módjára mindenekelőtt földerítettem a környék egyik olcsó boltját, ahol bizony-bizony fele, majd harmadáron volt a dobozos sör, behűtve! Egy baj volt ezzel: nekem kellett cipelnem a partra. Valahogy kibírtam, bár nehezen... :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kellemes ejtőzés után nem volt mese: irány Görögország (bár ekkor még valamennyire bíztam benne, hogy sikerül átjutnom)! :(

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amint az útvonalból látszik, nem is annyira könnyű errefelé közlekedni - két keréken...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hiába, no, a magánstrand az más világ, de árakban is! Annyira azért nem szomorodtam neki, hiszen...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...várt reám a következő és a következő magaslat, kevés gurulással! :(

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez nem más mint egy illegálisan fényképezett tengeralattjáró-bázis bejárata, mely a felszínről is látható. Eredetileg még a nagy KGST időkben épült szovjet segítséggel (ez volt a keleti blokk központi, adriai bázisa). Miután 1961 környékén összvesztek a magas felek egymással, állítólag kínai segítséggel próbálták fenntartani, de jónéhány éve (ejnye-bejnye!) már NATO támaszpont lett belőle, s állítólag amerikai "acélszivarokat" (is) karbantartanak... gondolom jó pénz kéhetnek érte!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fénykép ugyanabból a pozícióból készült, de más beállítással. A tiltótábla más kissé viseltes, pont úgy mint amit ki akar fejezni a mai világban! Állítólag vannak már műholdak, meg egyéb ilyen repkedő furcsaságok az égbolton... Na, ja, a Google világában bármi is rejtve maradhat? :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az úttesten nem mindenki tartja be az általános szabályokat! :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Bár ez még nem Korfu szigete, de relatíve már közel járok hozzá!
Estére megálltam Bunac strandján, de erről a következő részben.

10. nap

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Másnap reggel - egy közparkban aludtam sátorban - erre ébredtem: kürtölnek a tengeri hajók. Soha rosszabbat.
Viszont a szeméthalmok - turisták ide-oda - mindent elborítanak, hiába vagyok közel a belvárosi "plazh"-hoz (albánul: strand).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt csak annyi történt, hogy helyben állva elfordultam a part irányába...
Hát, ez is Albánia!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez már Vlorë egyik nagyobb utcája, ahol ráakadtam erre az izraeli palacsintasütödére.
Igaz, az eredeti albán - bár nemennyire csicsás - burekes sokkal olcsóbb volt, és még sört is árult! :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Közlekedne az emberfia, de így nem lehet. Gyökér, újgazdag bunkók mindenütt vannak!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kikötő bejárata. Itt, a környéken sokan árulnak feketén is Olaszországba szóló kompjegyeket, és rengeteg a kis utazási iroda. Nos, valahogy ezt nem terveztem, bár a gondolattal kacérkodtam. Mi lenne ha... bár - mint tudjuk - a történelemben sincs ilyen.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az Ólommecset, mely a nevét, a valaha tetejét borító ólomcserepekről kapta, de mára ezt "felújították" hagyományos verzióra. Elég furcsa látni a környéken az egyenházakat, a minaret mellett is is látszik egy kevés, kissé illuzióromboló.
Igaz, az 1960-as években - tán kínai mintára? - szintén volt kulturális forradalom Albániában, s rengeteg történelmi műemlék, mecset semmisült meg; ergo: rombolták le ezeket, hiszen Enver Hoxa (az albán nyelvben az 'x' megfelel a 'dzs'-nek, tehát kiejtve: Hodzsa) fő célja az ateista társadalom volt. (Mára tiranai mauzóleumából kirakták, s bebalzsamozott teste helyett nyugati cégek bérlik, irodai célokra. Sic itur ad astra.
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Függetlenségi emlékmű a belvárosban. 1912. november 28-án itt kiáltották ki Albánia függetlenségét, mely a két balkáni háborúban, illetve a nem sokkal később zajlott I. világháborúban elveszett. Ennek ellenére nem hagyták magukat, s egészen 1921-ig tartott ennek visszaszerzése. A történelemóra után: lazítás!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az ilyen "mindenes" boltokkal egész Albánia tele van. Igazi balkáni bazár, a közlekedőkre nem nagyon figyelnek, a duda sűrűn szól, de ennek ellenére nincs anyázás! :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Albán postahivatal, megbújva, véletlen vettem észre, de milyen jól jött! Az itt, légipostával feladott képeslap 4 nap alatt Szegedre ért, melynek darabja - bélyeggel együtt - ~130 Ft volt. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Íme a 'plazh'. Nem mindenütt ilyen keskeny, zsúfolt, de legalább ingyenes... Ellenben nem itt érdemes vásárolni apróságokat (sör, jégkrém, stb.), sokkal inkább érdemes gyalogolni az 1-2 utcányira lévő kisboltokba, akár fél-, harmadáron is ugyanazt kapjuk!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az árusokról már volt szó, de ez az egyirányú alagút sem semmi a tengerparton. Lámpa irányítja a váltakozó forgalmat, de a belseje teljesen nyirkos, vizes, igaz, legalább rövid.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nos, ez a tábla egy átlagos útjelző, de azt én sem gondoltam volna, hogy az eredetileg 1 napra tervezett utat 3 (!) nap alatt teszem meg! Ugyanis akkora szintkülönbségek vannak az albán riviérán, hogy csak na! :-(
A tábla tetején látszik, hogy Sarandë városa 105 km-re van, de közbe olyan hegyek, hágók, völgyek és aztán ez indul elölről, akár egy településen belül, többször is!
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Így, meg-megállva, nem tűnik meredeknek az út a felvétel alapján, de mire sikerült felkapaszkodni, néhány kalória lazán elillant! :-)
Hölgyek, figyelem! Itt a lehetőség a remek fogyókúrára: kellemes, tenger felőli szellő, jó levegő, barátságos árak, s legfőképp kitartás!
Persze lehet menni - a Közel-Keletre oly jellemző - közösségi mikrobuszokkal is, vagy akár bérelt kocsival, de gyakorlott, kipihent és jó reflexekkel rendelkező sofőr nélkül elindulni: minimum botorság. Én megmondtam!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A volgy aljáról, a tengerpartról jöttem idáig, de a nagy szintemelkedés és a változékony időjárás miatt lassan haladtam.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Útmenti vásárlási lehetőség...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...közelebbről.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Veszettül emelkedik az út, de a látvány kárpótol a fáradtságért. Némelyik öregebb motoros járgány is küszködik az emelkedőkkel, de a kanyarok előtt felhangzó - kvázi kötelező - kürtszó jelzi: vigyázz, jövök! És ez nem vicc. Néhol rendkívül leszűkül az úttest, és ott egyszerűen nincs hova menni, oldalra! Tehát óvatosan: lassan járj, tovább élsz/érsz!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jellemző kép az időjárási körülményekre: ahol állok, ott még, amerről jön felém a zivatarfelhő, ott már nem süt a Nap! Ha ez esővel párosul, hmm, nagyon hirtelen tud esni a hőmérséklet. Ezen a környéken nem sűrűn vannak benzinkutak, esetleg vendéglő (kocsma) esőbeállóként pedig ritka!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Miután megkínáltam némi - szerb gyártmányú - keksszel, az albán kölyök nagyon barátságos lett! Igaz, próbált eladni ezt-azt, de ha megvettem volna az utam során az összes mézet, gyógyfüvet, -teát, anyámtyúkját, akkor több kamion sem lett volna elég a hazaszállításhoz! :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Llogora Nemzeti Park bejáratának közelében. Miután már későre járt, sokkal inkább a szálláson járt az agyam. Késő este ez is jól alakult! :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt egy gurulás előtti pihenő, ami látszólag jó meredek, de sajnos nem tartott sokáig.

9. nap x

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Másnap reggel Lezhë után, már kint az egyre forgalmasabb országúton.
Később jött a dilemma: Tirana vagy Dél-Albánia? Erre később lesz válasz...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az útmenti húsboltok teljesen megszokott látvány Albánia szerte. A friss áru a bodega mögött várja a sorsát, a feldarabolt mennyiséget nem sokáig kell szúnyoghálószerű szövettel borítani (védekezésképp a legyek ellen), ui. irányjelzés nélkül lefékeznek a kedves vásárlók és akár 10-15 kg-ot is vesznek. Aztán esznek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Tirana felé vezető - meglepően sima - út melletti kötelező pihenő, némi számvetéssel, sörrel, elemcserével...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy másik lábon árusító bódé: a leendő "áldozat" békésen várja a végzetét.
A másik érdekesség: Albániában rengeteg helyen adnak műanyagból készült zacskót, s ezek általában rövid úton a szemétdomb tetején végzi. Ott még lenne mit fejleszteni a környezettudatosság fogalmán... Bár jelenleg ez olyan mint tengerbe a vizet hordani!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Kicsit később - a tűző napon - eltekerek a tiranai repülőtér mellett. A környékén sok a magánkézben lévő üzem, és a forgalom egyenesen borzalmas. Gondolom itt is tervezik az úttest szélesítését, mert az útpadka szélessége erre is utal(hat), legalábbis az albán viszonyokhoz képest.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a kép már a tengerpart felé kanyarodva készült egy felüljáróról (ebből kitalálható, hogy Tirana vesztett a fejben lejátszódott csatában: a távolabb, vidéki Albánia jobban vonzott mint a nagyváros ). A csehszlovák gyártmányú ~40 éves mozdony - mögötte az olasz és osztrák vasúttól vásárolt, már akkor leselejtezett állapotú vagonokkal - meglepetésként ért. Az első önállóan mozgó dízelparipa Albániában. No, a sebesség visszafogott volt: max. ~15-20 km/h.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Közben tekerek ezerrel Durrës felé, de az egyik elővárosi maszek boltot nem hagytam ki.
A Balkán-félszigetre jellemző a sajtkészítés - elvégre rengeteg kecske, birka él arrafelé -, így bűn lett volna kihagyni a vásárlást, kóstolást. Ebben az értelemben nem sok különbség van a környező országok sajtválasztéka között. Rendkívül olcsó és finom, ami legfőbb: a választékra nem lehet panasz!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mikor beértem Durrës városába teljesen véletlenül akadtam a pályaudvarra. Itt (sem) gondolnak - ez egyébként egész Albániára igaz - a mozgássérültekre, kerékpárosokra. Látszólag egy modernnek tűnő, némi szocreál beütéssel bíró épület, a valóságban belül semmi cicoma, sőt, a menetrend borzasztó egyszerű, és elvileg az Albán Vasúton nem is szállítható kerékpár, ergo jegyet sem lehet rá - a szabályokat betartva - váltani. Persze a magyar ember nem ijed meg ilyen apróságoktól...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...de a vonaton uralkodó állapotoktól annál inkább! :-) Szóval, a vasúti jegy államilag támogatott: a ~200 km-re nem volt 450 Ft-nál. Ellenben a két, ott szolgálatot teljesítő kalauznő megvesztegetése jóval többe került a kerékpár miatt. Nos, a nagyobb városok környékén közlekedő vonatokon (is) vigyázni kell mindenre: ami nincs lelakatolva, az nagy eséllyel válik prédává. Mint a képen is látszik, pl. nincs ajtó, ablak(keret)...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...a többiről inkább nem készítettem fényképeket, mert azt bizony, nos, bírni kell, pl. orral, gyomorral. Ez napos időben, nyáron nem akkora probléma, de volt szerencsém a későbbiekben kipróbálnni az ellenkezőjét is. Erről majd később.
A nap többi részéről nincs több kép, ui. a ~200 km-t több mint 5 óra hosszat alatt tette meg a szerelvény, és mire odaértem Vlorë tengerparti városába, késő este lett. Ott az állomáson egy (!) db izzólámpa égett a bejáratnál, és az utcára kilépve kőzúzalékkal felszórt úttest fogadott, közvilágítás majd' semmi. No, mire sikerült eljutnom az egyre jobban megelevenedő utcákon át a tengerpart környékére, igazi balkáni élet várt! Igaz, ez ~2 km-re volt, de estére sikerült olcsó ásványvízhez és sörhöz jutnom. Az egyik kis boltban elmondtam, hogy magyar vagyok, erre a boltos egyből rávágta: Puszkasz, Puszkasz! Nyilván Puskás Ferencre gondolt - milyen a sportdiplomácia -, egyből féláron volt a sör, az ásványvíz meg ingyen! :-)

8. nap - Koplik, Shkodra, Lezhë

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A reggeli ébredés Koplikban. Egy apartman parkolójában aludtam, de mindössze 15-20 m-re minden földi jó a rendelkezésemre állt: tusoló, olcsó bolt...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...a bolt, ahol olcsó az ásványvíz, a sör! Kell ennél több? :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Albán vasúti átkelő: se oda-, de visszafelé vonatot nem láttam-hallottam közlekedni!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Némi pihenő engedélyezve közvetlenül Shkodra elővárosában. Másképpen: felkészülés a kulturális invázióra, avagy sokkhatásra! :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez már a belvárostól ~0,5 km-re van, de valami borzalmas káosz uralkodik arra. A rendőr fütyül, a közlekedők meg rá, tiszta Balkán...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Shkodra fő terénél: a helyi színház épülete. Egyébként háttal állok a körforgalomnak, ahol iszonyú zaj és kosz, füst van, ráadásként épp zajlott egy óriási bevásárlóközpont építése is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ebben a képben szinte minden benne van: a főtér körforgalommal, a háttérben az egyiptomi segírséggel épült mecset (mely a legnagyobb Albániában). Akinek jó a szeme, kiszúrhatja: a bal oldalon álló minaret előtt látható egy bástya. Ez nem más mint egy, a 19. században, egy angol misszionárius által építtetett óratorony. Nos, mikor próbáltam volna bejutni, illetve oda felmenni, kissé, szóval, nagyon balkáni állapotok voltak arra: a bejáratnál, illetve a lépcsőknél több köbméternyi szemét állt halmokban! Ja, mellette meg ~10 m-re presszó, terasszal!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Utcarészlet. Senki nem rohan, nem ideges, ráér. Bár kezd elterjedni a mobiltelefon, ennek ellenére sokáig hallgatják a csengőhangokat, amelyek szigorúan egyediek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előbb már említett mecset egy másik nézetből.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

No, ilyen is van Albániában, Shkodrában! Mondjuk az árakat nem mentem be megkérdezni...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A shkodrai sétálóutca egy szakasza: mindenesetre ez tényleg mediterrán hangulatú, stílusú, ehhez képest Szeged állítólagos mediterrán városa a búsba sincs! :-(
Azért itt minden(ki) nyugodt, éjfél után is tele vannak a kávézók. Természetesen nem állítom, hogy nincs bűnözés, de engem egész albániai utam során sehol nem ért atrocitás!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A már emlegetett mecset udvara. A bejáratnál rengeteg vallási tárgyú kiadványt árulnak. Ellenben Albániában nincs vallási viszály, bár ehhez nyilván az is hozzájárult, hogy Enver Hodzsa jelentette be 1970 környékén: Albánia az első vallásnélküli ország!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

S ugyanez belülről fényképezve. Talán nem tűnik nagynak a kép alapján, és nem mérhető az isztambuli "nagyokhoz", ennek ellenére óriási a kupolája!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Íme. A fényképezőgép keresőjébe sem volt egyszerű befogni!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Másik vallás, másik templom: a legnagyobb albán katolikus templom, melyben járt a '90-es évek elején Teréz anya is. (Plusz info: bár szülei Albániából származnak, de ő maga már Macedóniában született.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

S mindez belülről. A kazettás mennyezet megmenekülésének külön története van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Néhány km-t tekerve - kijutván Shkodra szélére a belvárosból - feltűnik Rozafa vára.
Ez a helyi Kőműves Kelemen legenda. Ahhoz, hogy felépülhessen a vár, kénytelenek voltak befalazni egy nőszemélyt, aki csupán annyit kért: miután nemrég született a gyermeke, az egyik melle kint maradhasson a tápásához, az egyik szeme szintén, hogy lássa a férjét (?), s az egyik lába (?), hogy xxx Szép, de állítólag csak legenda.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ide a feljutás nem egyszerű biciklival, avagy gyalog, de itt találkoztam Albániában az első magyar turistákkal! Zsámbékról jött egy házaspár egy kazalnyi gyerekkel a montenegrói tengerpartról, s hazafelé menet - gondolták - átugranak az északi albán vidékekere is. Magában a várban még találkoztunk eg yceglédi házaspárral, akik 2 gyerekkel voltak. Jött is az ötlet: foglaljuk el a várat, elvégre úgyis többen vagyunk magyarok mint az albánok! :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A várkapu. 2010. augusztus végén a belépő 200 ALL volt, de - állítólag - illik adni a portásnak is...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A belső udvar után a fedett fordulóból visszafelé fényképezve, itt csalták csapdába az ellent, aki ide beszorult, annak annyi volt...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előbb említett zsámbéki házaspár a vár korcsmájánál. Borzasztó árak voltak kiírva, így az ideiglenesen Albániaába szakadt hazánkfia itt szomjas maradt a tűző nap ellenére! :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Drin folyó a vár egyik bástyájáról nézve. Itt nagyon kellett kapaszkodni, mert a szél nem válogat a turisták között nemzetiség alapján! :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Miután sikeresen lejöttem a várból, itt találkoztam az első albán szuperhamburgeressel! :-)
Nem vicc: ennél olcsóbban nem nagyon lehet étkezni egész Albániában. Finom, olcsó és frissen, forrón, egyszerű, de kiváló kaja a fasírtszerű gombócokat egy kiflibe csavarni, és fűszerkeverékkel jól megszórva enni és enni. Darabonként van az ár meghatározva, de valami elképesztően olcsó. Mondjuk az albán ÁNTSZ-t nem kérdeztem a tisztaságot illetően, de ahol volt rá módom, mindig kipróbáltam a faszénen sütött albán hamburgert.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A vár alulnézetből, valamint az albán hétköznapok vaósága: mezítlábas kerékpáros versenyez a nyugati autücsodával! :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Drin folyó hídján túl van a következő célpontom: Lezhë. Igaz, innen még kissé messze...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy újabb kontraszt: a régi és az új a kiváló minőségű közúton.
Félreértés ne essék: nem mindenütt ilyen jók az utak Albániában! Sajnos.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fáradt vándor - akárcsak a sivatagban - meglát egy távoli reklámtáblát...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...szóval megérte eljönni Albániába!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez már Lezhë városa távolról, a hegytetőn fenn a vár, mely albán nemzeti helyszín.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Befelé a város irányába, de miután már nagyon fáradt voltam, így inkább kerestem egy szimpatikus benzinkútat, ahol ledőltem - elég későn - aludni.

7. nap - Podgoricán és az albán határon át Koplikig

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A fatörzsre rakott fényképezőgép önkioldójával készült napfelkeltét követően a kép. Az előtte lévő napon elkezdett esni az eső, de szerencsémre egy hegyoldalban, egy fenyő alatt szinte csontszárazon megúsztam az égi áldást. A friss, hegyi levegő hamar magához téríti a megfáradt utazót! Kissé még reggel (hajnal!) van...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...talán itt még jobban látszik. Igaz, kb. tszf. 900 m vagyunk, így tehát nem meglepő a párás, alpesi jellegű időjárás sem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt az emelkedők voltak az igazi ellenfelek!
No, meg a korlát mellett "leszakadó" meredélyek, néhol - szó szerint - több száz méteres a mélység.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Konkrétan a 27-es számú alagút előtt némi pihenőidő engedélyezve az út mentén.
A valóságban a szerb-montenegrói határtól Podgoricáig van kb. 40-45 alagút!
A nagy igazság annyi, hogy belezavarodtam a számlálásba egy idő után...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ennek a képnek az érdekessége, hogy a bal szélen elég jól látszik a viadukt az út fölött, ellenben a jobb szélén alul is, fölül is van némi szerpentin; ergo: iszonyú szinkülönbségek vannak! Másképpen: jobb föntről jöttem, át a bal középre, majd jobbra le a követendő útvonal... Mondjuk kifelé menet ez pont jó volt a gurulás miatt (az elért csúcssebességem: 57 km/h), de visszafelé? no, ezt inkább most hagyjuk.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Morača medre a híd alatt vagy 70-80 m-re van, de ez a nyári vízállás.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

No, egy újabb "bizonyíték" az út keskeny voltára: a kamionnak bizony előre kell fénykürtölni (és dudálni), hogy most ő következik!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy férfiember sokfelé jár-kel, így Kupinában is voltam... :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kristálytiszta vízű Morača folyó mellett tekerve a látvány magaért - némi képzavarral - beszél: rengetegen mennek le a folyópartra és kempingeznek a víztől néhány m-re.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Néhol bizony korlát sincs, de a forgalom annál inkább növekszik közeledvén Podgoricához...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...s a kapuk előtt, a víz ilyenkor nyáron is meglehetősen hideg lehet!
Inkább nem próbáltam ki.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 A főváros abszolút belvárosi része: az Európa-híd.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A sétálóutca, mely nem sokban különbözik bármely európai főváros hasonló közterületéhez képest. Ellenben sok helyen a szemét elszállítása nem igazán megoldott (s még ezt finoman fogalmaztam). Teljesen igaz, amit a rendőrökről lehetett előre tudni: minden egyenruhás minimum 185 cm vagy magasabb! Egy-kettő gumibotos embertől érdeklődtem, hogy merre kell menni Albánia felé - ui. a táblázás botrányosan rossz -, de előtte leszálltam a kerékpárról és szépen előre köszöntem! Kell a fenének ekkora emberektől néhány keresetlen szó, pofon, stb. :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A montenegrói magyar nagykövetség épülete a Kralja Nikole 104. alatt található Podgoricában.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az albán határ már csak kb. 15-20 km, de előtte az utolsó nagyobb település: Tuzi.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az albán kisebbségnak saját önkormányzata van, illetve a kép hátterében látszik a mecset minaretje is.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez pedig már a Shkodrai-tó a montenegrói részről fotózva. Szigorúan védett terület, mely együttműködés keretében az országhatáron is átnyúlik. Fantasztikus madár- és növényvilág található erre. Miután a forgalom nem nagy, így élmény erre kerekezni, bár az útminőség néhány helyen csapnivaló!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A határátkelő montenegrói oldalról. Ezt néhány éve EU-s pénzekből felújították. Értsd: mindkét oldalon a határtól számítva kb. 2-2 km-re mindent frankón aszfaltoztak és kész!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mint a kamion melletti táblán is látszik: abszolút Albánia kapujában állok.
Hani i Hotit határátkelőhely, du. 16 óra környéke.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt már Albánia felől fotóztam a Shkodrai tavat.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az enver hodzsa-i időkből itt maradt felszabadítási (?) emlékmű. A fehér márvány részen meg vannak ugyan a betűk eredeti furatai, tehát aki tud albánul, el tudja olvasni a szöveget, de nyilván nem véletlen verték le a korábbi feliratot - szerintem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Naplemente a skodrai tó partja mellett vezető közúton.
Útnak azonban nem nevezném, mert felszórták 5-7 cm-es kavicsokkal és jelenleg ráengedik a forgalmat, gondolom így olcsóbb a tömörítés (hengerlés) az aszfaltozást megelőzően. Itt a tehergépjárművek, luxus (!) terepjárók (mindegyik, kivétel nélkül Mercedes gyártmány, sötétített üveggel, stb.) nem tökölnek: 80-100 km/h-val száguldanak, eszeveszett módon!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kopliki bazársoron vettem életem első albán sörét! A kép jobb szélén látható nagy palackokban ásványvíz van, mert az egész országban rossz minőségű a vezetékes víz!

6. nap - Montenegró: előre a Lim, a Tara és a Morača folyó völgye mentén.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Másnap reggeli találkozás a "Fekete pont" táblával! Sok helyen kirakták az országban, s nem ok nélkül: mikor a határátlépésre került sor, kapott mindenki egy színes reklámkiadványt, ahol a múlt évi balesetek, KRESZ szabályok, stb. szerepelnek. Mit mondjak: nem túl rózsás a helyzet ott sem, s ráadásként ott tényleg hegyek, szerpentinek vannak! Ide csak komoly ember menjen gépjárművel, jó, biciklivel is! :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az útszéli árusok kínálata: erdei gyümülcsökből lekvárok, pálinkaszerű párlatok, méz, némi gyógyfű, ja, és okosan még alkudni is lehet!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Mojkovac határában...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...és a belső részen megfér egymással a modern és a hagyományos építészet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Építészeti érdekesség: a régi és a modern építészet találkozása a Tara folyó fölött.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Így nyáron szinte üres a folyómeder, de vajon milyen lehet télen?

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy útmenti árus, a kép hátterében pedig nem csővezeték látszik, hanem a korábban említett Belgrad - Podgorica - Bar vasútvonal egyik hídja.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Néhány órával és km-rel később: első találkozás "bennszülött" magyarokkal. A két csinos hölgy - emlékeim szerint - Budaörsről tartott a montegnegrói tengerpartra, s gondolom még aznap estig oda is értek. Irigyeltem őket, ui. nekem nagyon messze volt még a tengerrel való találkozás Albániában... :-)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy nyitott alagút messziről, egy domb álló templom mellől fényképezve. Na, itt kezdődnek az igazi hegyek, emelkedők...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...az előbbi már jóval közelebbről, majd...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...a bejárat előtt! Itt legalább volt természetes világítás!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt kezdődtek az "igazi" alagutak, ahol pl. világítás nincs (még vészjelző sem!), valamint minden nyirkos, vizes, ui. nyáron is állandó a vízbetörés a hegy belsejéből, s néha még az útburkolati jelek, festések is hiányoznak. Szóval ez a szakasz - emiatt is - rendkívül embertelen kerékpárral! Az indulás előtt vettem egy új világítást a kerékpárra, s jól tettem, ui. anélkül soha nem keltem volna itt át!

5. nap - Prijepolje /SRB/ és Bijelo Polje /ME/ között

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy prijepoljei Lukoil (orosz többségi tulajdonú) benzinkút melletti kávézó mellett aludtam. Reggeli indulás előtt egy igazi, törökös kávé: cukor nincs, de nagy bögre annál inkább!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ahogy haladtam át a városon erre is figyelmes lettem...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Lim folyó mentén fekszik Prijepolje, s ahogy majd haladunk Montenegró felé ez egyre inkább szebb lesz a folyásiránnyal szemben: szűkül a folyó medre, a hegyek szinte rátelepszenek az útra...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az első találkozás egy szerb vasúti szerelvénnyel. Aki jobban lát: a mozdonysofőr integet... :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Prijepolje után 5 m-rel (nem elírás!) következik Velika Župa település, ahol volt egy kellemes meglepetésben részem...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...a Pekara Ukus nevű pékségben akartam vásárolni némi harapnivalót, de a mester nem fogadott el fizetséget. Ellenben megkért arra, hogy fénykép készüljön a találkozásról (tehát nem kergetni akart...). Íme.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Amiről az előbb már említést tettem: szűkül az út mindkét oldala, kezdődik az igazi vadregényes táj, ami tényleg jellemző Dél-Szerbiára, valamint Montenegróra. Értelemszerűen sokfelé volt kőomlás (sűrűn táblákkal jelölve!), amit biciklivel kellemetlen kerülgetni, de legalább nem volt defektem!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A hőségtől sújtott kerékpáros utazó - néha, gondolva a kevés pénzére is - kénytelen megpihenni, s szomját oltani a Lim folyó partján álló vendéglátóipari egységek némelyikében...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A dél-szerbiai Brodarevo településen láttam az első minaretet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Azért belegondolva, hogy milyen vad lehet a Lim folyó a téli időszakban!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Néhol bizony rendesen belelóg a sziklafal az úttest fölé! Az árnyék pedig beszédes...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A kamionok is trükköznek: egyszerűen nem férnek el a puttonyukkal a saját sávjukban, ennek ellenére nem ritkán 80-100 km/h-val mennek, azaz ész nélkül! No, a rendőrök sem szívbajosak: mérnek ezerrel és büntetnek is, ahogy kell. Ott nincs olyan mint Mo.-on, ti. a sofőr vigyorgás közepette tépi ketté - a rendőr szeme láttára - a csekket!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Szabadka - Újvidék - Belgrád - Podgorica - Bar vasútvonalnak is valahol el kell férnie: ilyen és ehhez hasonló alagútakban vagy hídakon közlekedik a szerelvény. Az albán út előtt - többek között - kimentem Szabadkára, és a vasútállomáson megkérdeztem:

- Szállítanak-e kerékpárt a szerb vasúton?

A válasz nemleges volt az ott dolgozó magyar vasutastól. Ja, egyébként megkérdezte:

- Hova megyek?

- Montenegróba!

- Ember! Itt ülök 27 éve, de akkora marhaságot még nem hallottam! Ott tényleg hegyek vannak! Bele fog dögleni, inkább meg se próbálja!

Aztán hogy-hogynem, csak visszajöttem... élve!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A híres hármas-alagút a Durmitor Nemzeti Park területén (ami egyébként a Világörökség része is). Itt már csak néhány km-re vagyok a szerb-montenegrói határtól...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az igazi határ: elképesztően forgalmas, valamint épp egy útfelújításba is sikeresen beletekertem.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez már Montenegróban az első nagyobb város: Bijelo Polje. Ez a templom a főúttól bár kissé (200 m) távolabb volt, de egy fénykép és szusszanás erejéig megálltam.

4. nap Užice után Prijepolje városáig

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Másnap reggel már az autóúton tekergek. Érdekes: kint maradt a régi idők régi táblája. Titograd mai neve: Podgorica. A táblán lévő lefestés pedig - némi képzavarral élve - magáért beszél...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nem álltam meg Zlatiborban, de visszafelé bepótoltam ezt a hiányosságot.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy 214 m-es alagút előtt...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nova Varoš felé egy kellemes fennsíkon, napsütésben, s ezen a szakaszon minimális forgalom mellett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Draglicának nevezett hegyi szakaszon ilyen és ehhez hasonló hidak, viaduktok egyáltalában nem szokatlanok. Az emelkedőkről már nem is beszélve, bár látszik az út minőségén, hogy költöttek rá: mindenütt kapaszkodósávok, minden kitáblázva.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Az előbbihez nagyon hasonló völgyhíd kissé távolabbról fényképezve.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt (is) el lehet menni Bosznia felé, bár akinek jobb a szeme az láthatja, hogy a tábla tetején a felirat: Priboj (bár ez a település még Szerbiában van).

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy víztározó Kokin Brod városától nem messze. Innen csodálatos és jóminőségű út vezet Nova Varoš felé. Bár elég későre járt, de a kamionforgalom az valami borzasztó volt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Nova Varoš előtti útépítésnél álldogálva, innen még aznap este mentem vagy 20 km-t Prijepolje városáig. Igaz, fantasztikus lejtőn lehetett gurulni, s mindezt holdfényben, ettől kezdve már nullforgalom mellett.

3. nap - ~ 95 km (alvás Užice után ~ 7 km-rel egy benzinkúton): Valjevo - Poćuta - Rogačica - Užice. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Reggeli ébredés egy kávézó teraszán.
Itt továbbmentem egy folyóvölgyben, ami néhány km-rel később...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...átváltott jelentős emelkedőkbe.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A háttérben egy völgyzárógát látható, a környék pedig építési terület,
s rendkívül meredek emelkedők sorozata vár az arra kerekezőkre.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy meredek viadukt, alatta - bár nem látszik - kb. 150 m mélység!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy vegyesboltból (kocsmából) fényképezve az út.
Itt jöttem (vezettek) rá, hogy rossz felé megyek...
Elindult a tippelés. a hülyeség az alkalmi ismerősök részéről,
s ekkor beállt egy szerencsés fordulat!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Elindultam - lesz ami lesz alapon - Bajina Bašta felé.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Néha a sáv fele eltűnik...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Povlen csúcsa. No, ezt sikerült körbetekerni,
de a táj, a vidék fantasztikus!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Ugyanis a képen látható úriember a terepjárójával biciklivel együtt elvitt kb. 10 km-t,
egy emelkedőkkel sűrűn megszórt részen, s onnan szinte csak gurulnom kellett már...
A háttérben a fenyőfa kitakarja a Povlen csúcsát.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A gurulás előtt azért volt kapaszkodás is. :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A 10 km-es gurulás vége: vagy átmegyek Boszniába
vagy a jó irányba, Užice felé.
Néhol mentem (száguldottam) lefelé 45-50 km/h-val is...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Erről (jobbról) jöttem, de előtte leültem kávézni:
törökösen, cukor nélkül, nagy bögrében, ahogy kell.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Tovább a Rogačica folyó völgyében.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Itt találkoztam az erdő gyümölcseit (is) szedő emberekkel,
akik meghívtak kávézni (no, meg sörözni is).
Épp vártak a felvásárlóra, aki hamarosan meg is jött
(balról a harmadik). Némi pihenés sosem árt! :)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez egy nagy ugrás időben és térben: itt már este van (lásd: óra),
odaértem Užice városába: ez épp a vasútállomás táblája.
Nem volt kedvem itt aludni, s inkább továbbmentem kb. 7 km-t
egy, a városon túli benzinkúthoz.

2. nap - ~125 km (alvás Valjevo után ~8 km-rel egy kávézó teraszán, egy napernyő által is védve): Ruma - Šabac - Valjevo. Bár itt eleve rosszul indultam el (térkép hiányában): Užice helyett Bosznia felé, de nem baj, így is megérte!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Másnap reggeli ébredés - 170 km tekerést követően - egy Ruma melletti benzinkúton.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A Száva folyó hídja Šabac városa előtt...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...a várostábla...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

...kicsit később a korzón.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Valjevó még messze van.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy út menti ortodox templom.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Vannak emelkedők, s ez még viszonylag egy kisebb a sok közül...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Csak odaértem aznap!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A belvárosban, ahol nincs a könyvesboltban sem várostérkép,
sem turisztikai információs központ!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Egy buszöbölből fényképezve a Kolubara (eredetileg: Obnica) folyó hídja.
Sajnos itt rossz felé indultam el, így Bosznia-Hercegovina lett az új útirány!
Ennek ellenére nem bántam meg... :)

1. nap - ~170 km (alvás egy benzinkút mellett): Szeged - Tiszasziget - HUN/SRB - Gyála (Đjala) - Kanizsa (Kanjiža) - Zenta (Senta) - Ada - Mohol (Mol) - Becse (Bečej) - Temerin - Újvidék (Novi Sad) - Ruma.

Tiszasziget felől fényképezve a határállomás, szemben látszik a vajdasági Gyála (Đala) templomtornya.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Zentánál a Tisza-híd.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Zentán megálltam egy pékségnél falatozni.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Temerinben az Apolló kávézóban kávéztam (szigorúan cukor nélkül), valamint pihentem egy kicsit. Itt azért látszik még a súlyfelesleg...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 Újvidék előtt egy felüljárón önarcképre is futotta, később ez a kép jelent meg a DM hasábjain 2010. okt. 14-én.

Az újvidéki Szabadság-hídról a Duna partján lévő szabadstrand este 7 előtt nem sokkal.

A Szabadság-hídról fényképezve a hídat tartó egyik kábelköteg (átmérő kb. 75-80 cm, vagy lehet több is), valamint a háttérben a péterváradi erőd.

 Egyből a híd után következik a Mišeluk alagút (hossza: 370 m).

 

 A Fruška Gora Nemzeti Park „bejáratánál” lévő üdvözlőtábla.

   

 Ahol az út kettéválik: így tényleg biztonságosabb közlekedni, nincs szembe forgalom!

 

 A kép bal felső sarkában már a Hold világít (kb. este fél 9 felé) .

 

És végre: este 9-kor fenn a gerincen! Innen még gurultam lefelé néhány km-t Ürög (Irig) és Ruma felé.

Kellett egy kis pihenés, mielőtt újra írok. Ígérem lesznek hamarosan fényképek is, de némi türelmet kérek még...

Megérkeztem szerencsésen szept. 11-én, de az ezt megelőző 4-5 napot senkinek nem kívánom: az időjárás ui. nagyon elromlott. Elfáradtam, de még így is megérte. Végül ~750 kép készült, bár az utolsó pár napban nem volt nagyon kedvem fotózni...

Végül idő- és pénzhiány miatt kénytelen voltam az eredetileg tervezett útvonalat módosítani (rövidíteni); nem jutottam el Görögországba és Makedóniába sem. Azért Korfu 5 km távolságból is jól néz ki. :)

Ezzel összefüggésben az albán utak állapota - sok helyen borzalmas! Ám lehet látni valami fényt ennek kapcsán: rengeteg helyen kint van a tábla, hogy épül az út EU és/vagy görög/olasz kormányzati támogatással, csak sajnos sok helyen átírják (kézzel, esetleg átragasztják) az eredeti befejezési dátumot. Szóval még 2-3 év biztos kell, hogy alapvetően megváltozzon az albán utak állapota, de utána indulhat a turisták tömeges áradata. Igaz, van autópálya is (ahol szemben bicikliznek a menetiránnyal azonos sávban), vagy az albán riviéra útvonala is nagyon jó állapotú, de a többség az szörnyű.

Egy másik érdekesség (?): esti közlekedésnél a személygépkocsik többségénél nincs bekapcsolva a hátsó világítás (féklámpa azért van), de elől persze még a ködlámpa is megy! No, ez kell ám a külföldre szakadt biciklista hazánkfiának. :(

Amennyiben jól számoltam, akkor 25 nap alatt ~2300 km-t kell tekerni. Ez napi átlagban - látszólag - 100 km alatti átlagot jelent(ene), de a valóságban - pl. gondolva a tengerparti pihenésre is - inkább többre jön ki... :(

Itt jön a korábban emlegetett 2 országlátogatás kérdése is: ha nem megy, nem kell erőltetni! Ahogy közeledik az indulás időpontja, úgy merülnek fel újabb problémák is. Persze mikor, ha most nem? :(

ITT MEGSZAKITJUK ADASUNKAT!

EZEKET A SOROKAT ALBANIABOL IROM, EMIATT SINCSENEK EKEZETEK!

Ma, 2010. szept. 05. 00:27-kor az egyik shkodrai (penzes) internetkavezobol irom soraimat. Egyszeru oka van: jelenleg nincs hol aludnom, igy az utca helyett meg mindig jobb igy "fent lenni". Egyebkent orankent 50 ALL az ara a szolgaltatasnak. Nehany helyen megfordultam Albaniaban az elmult napokban, termeszetesen drotszamaron (is), es nyugodtan kijelentheto, hogy Albaniaban jelenleg nem tomeges merteku az i-net hasznalata. Ellenben az ilyen kis kavezok majd' mindig tele vannak, igy most is (pedig ejfel mar elmult), igaz, hutot vagy egyeb innivalot nem latok...

Szoval, az elmult nehany napban kisse at kellett szerveznem a sajat magam altal kitalalt utvonalat egy viszonylag egyszeru ok miatt: az alban hegyek, valamint utviszonyok csak korlatozott mertekben ertelmezhetoek europai (magyar) gondolkodassal. Mindenre azt mondjak: "avash-avash", azaz "nyugi-nyugi". Az alban abc-ben van nehany specialis betukapcsolat (zarojelben a magyar megfelelo): zh (zs), xh (dzs), stb. Az egyik kedvenc feliratom: lavazh. Annyit jelent, hogy "automosas". Szerintem Albaniaban minden 10 munkakepes emberbol 4-5 ebbol akar megelni, mert annyi helyen lattam kiirva, hogy talan meg kulon kamarajuk is alakult...

Visszaterve az atszerverzesre: a tengerparti alban rivieranak is mondott utszakasz a tervezes folyaman 1 napra volt belove, de 3 lett belole. Azert szembesulni a tengerparti 0 meter es ezen a szakaszon legmagasabb, Llgora hago 1026 m koruli tszf. folotti magassaganak kulonbsegevel, no, az nem semmi! Volt, hogy orakon at toltam folfele a biciklit, de valahogy nem akart kozelebb kerulni az ahitott cel! Az intenziv erokifejtes miatt - a nagy melegben raadaskent - megno a vizigeny, igy azt cipelni kellett magammal.

Itt kell megjegyeznem, hogy az egyik hegyi szalloda tulaja rendkivul nagylelku volt nehany napja: megengedte, hogy az etterem - fedett, de nem zart - teraszan aludjak, sot, radaskent a ket fogdmegjet lekuldte csomagot cipelni is. A friss hegyi levego jotekony hatasu, olyannyira, hogy a hasamra sutott a nap (persze a sator eltakarta - a napot).

Most jelezte a netkavezo rendszergazdija, hogy 10 perc mulva vege mara.

AZ ELO KOZVETITESNEK VEGE!

Előre jelzem, hogy ezek elméletileg "kigondolt" napi távolságok, tervek, ha több lesz, akkor több, ha kevesebb, akkor kevesebb! A szállásokat elsősorban kisebb falvakban próbálom megoldani a spórolás jegyében. Ha csak és kizárólag rajtam múlik, akkor szeretném "emelni" a napi adagot, ezzel is időt nyerve a későbbi tengerparti pihenéshez, valamint a "kiruccanó" országtúrákhoz (görög, makedón).

1. nap: Újszeged - Tiszasziget - HUN/SRB - Djala - Novi Knezevac - Senta - Ada - Mol - Becej - Temerin - Novi Sad - Ruma - Sabac; táv: ~196 km, szintkülönbség: ~450 m (a Fruska Gora miatt!)

2. nap: Sabac - Koceljeva - Valjevo; táv: ~65 km, szintkülönbség: ~680 m.

3. nap: Valjevo - Uzice; táv: ~77 km, szintkülönbség: ~1620 m.

4. nap: Uzice - Cajetina - Zlatibor - Nova Varos - Prijepolje; táv: ~90 km, szintkülönbség: ~1640 m.

5. nap: Prijepolje - SRB/ME - Bijelo Polje - Mojkovac; táv: ~80 km, szintkülönbség: ~1780 m.

6. nap: Mojkovac - Kolasin - Podgorica; táv: ~90 km, szintkülönbség: ~2610 m.

7. nap: Podgorica - Tuzi - ME/AL - Shkodër - Lezhë; táv: ~96 km, szintkülönbség: ~220 m.

8. nap: Lezhë - Fuehë Kruje - Tiranë; táv: ~56 km, szintkülönbség: ~120 m.

9. nap: Tiranë - Durrës; táv: ~56 km, szintkülönbség: ~120 m.

Eddig a google maps szerint 762 km! Ettől kezdve nem írok napokat, valamint km-t sem, mert itt nagyon nagy eltérések lehetségesek (időjárás, útviszonyok, stb. függvényében)!

Durrës - Lushnjë - Berat.

Berat - Urë Vajgurorë - Drenovicë - Roskovec - Fier.

Fier - Bishan - Vlorë - Orikum - Himarë - Lukovë - Sarandë.

Sarandë - Syri i Kaltër (Kék Szem forrás) - itt az első "kiugrás Görögország felé (Kakavia) - AL/GR - Ioannina (egy gyönyörű tó parján fekszik ez az egyetemi város...)

Ioannina - GR/AL - Gjirokäster -Tepelenë - Përmet - Leskovik - Ersekë - Korçë - Pogradec - a második "kiugrás" Macedónia felé - AL/MK - az Ohridi-tó partján pisztrángtenyészetek, finom borok kell ennél több? :) - MK/AL - Elbasan - Tiranë

Innen már visszafelé vezet az út hazáig - a terveim szerint.

Hónapok óta folyik a tervezés, a felkészülés. Montecuccoli óta tudjuk, hogy az a fránya pénz sok mindent meghatároz. Így lett a  kerékpár - néhány éve - a fő közlekedési eszközöm (eleinte csak a városban, később vidékre, az utóbbi 2 évben már külföldre is rendszeresen ezzel jártam/járok). Igaz, a 2008-as horvátországi túrám (Split, Trogir), valamint a 2009-es szlovéniai (Ljubljana, Postojna, Koper, Bled, Kranj), olaszországi (Trieszt) utam nagyobb részt vonattal volt kombinálva, de ezt kizárólag az 50%-os kedvezmény meglétének köszönhetem.

Szerencsére akadnak ismerősök, akik hajlandóak kölcsönözni némi felszerelést: valaki fényképezőgépet, sátrat, másvalaki némi készpénzt, ugyancsak más néhány - vissza nem térítendő - pólót, stb.

Alapvetően nem vagyok finnyás a kaját illetően, de a friss élelmiszerre háklis vagyok: inkább legyen valamivel drágább, de tényleg friss(en sütött). Miután korábban sokat jártam a volt Jugoszláviában, így a pljeskavica (értsd: szerb hamburger) az egyik kedvencem. Ha és amennyiben sikerült eljutni Görögországba két keréken, előre "pántlikáztam" 2,5 €-t, egy "igazi", görög gyros vásárlására. Ez utóbbihoz némi információ: anno, '98-ban jártam Kréta szigetén, s az a két hét maga a csoda volt! Kocsit bérelve sikerült távoli részekre is eljutni: Ierapetra (állítólag itt szállt partra Napóleon az afrikai hadjáratáról visszatérőben, s most minden második vendégfogadó ezzel hirdeti magát, ti. ott aludt meg), vagy busszal és hajóval kombinálva Szantorini szigetére, illetve egy korán kelést követően a Szamaria-szurdokba (reggel 6-kor eléggé hűvös volt ~2000 m magasságban, s onnan kellett ~16 km hosszan legyalogolni a Líbiai-tenger partjára... Belegondolva abba, hogy 1941-ben ezt nem egészen önkéntes alapon kellett rohamléptekkel megtenni a Kréta szigetét védő angol, ausztrál és új-zélandi katonáknak, hmm. Persze manapság már kiépített pihenők vannak, valamint kulacstöltő helyek kiépítve, a tengerparton pedig drágaság...). Erről egy másik bejegyzésben lesz - terveim szerint - szó.

Ezzel az úttal nagy fába vágom a fejszém, ui. 2010. augusztus 19. és szeptember 13. között. Elvégre Szegedtől Tirana ~750 km, ja, csak egyik irányba! Menetközben le kell küzdeni egy "kisebb" hegységet (lásd: Fruska Gora). Utána már "csak" a Dinári-hegység következik (közte a szerb/montenegrói határral), ahonnan Albánia fővárosáig már teljesen sík vidéken gurulhat az emberfia.

Közben - ha már sikerült a Vajdaságot is magam mögött hagyni - jön a neheze: Dél-Szerbia és Montenegró. Az előbbi kapcsán az iparvidék ugrik be olvasmányélmények kapcsán, az utóbbiról pedig az € "mesterséges bevezetése"...

Ha mindennap nem is, de azért rendszeresen fogok írni, kivéve az út időtartama alatt: lévén ott a tekerés a fontosabb, valamint a költséghatékonyság! :) Jelenleg ugyanis nem tervezek többet élelmiszerre mint 2, de max 3 € naponta! Tudom, ezen sokan fognak mosolyogni, de egyrészt van miből leadni a fölös kilókat, másrészt pedig kis pénzből kis kajára telik! :)