5. nap - Prijepolje /SRB/ és Bijelo Polje /ME/ között
Egy prijepoljei Lukoil (orosz többségi tulajdonú) benzinkút melletti kávézó mellett aludtam. Reggeli indulás előtt egy igazi, törökös kávé: cukor nincs, de nagy bögre annál inkább!
Ahogy haladtam át a városon erre is figyelmes lettem...
A Lim folyó mentén fekszik Prijepolje, s ahogy majd haladunk Montenegró felé ez egyre inkább szebb lesz a folyásiránnyal szemben: szűkül a folyó medre, a hegyek szinte rátelepszenek az útra...
Az első találkozás egy szerb vasúti szerelvénnyel. Aki jobban lát: a mozdonysofőr integet... :)
Prijepolje után 5 m-rel (nem elírás!) következik Velika Župa település, ahol volt egy kellemes meglepetésben részem...
...a Pekara Ukus nevű pékségben akartam vásárolni némi harapnivalót, de a mester nem fogadott el fizetséget. Ellenben megkért arra, hogy fénykép készüljön a találkozásról (tehát nem kergetni akart...). Íme.
Amiről az előbb már említést tettem: szűkül az út mindkét oldala, kezdődik az igazi vadregényes táj, ami tényleg jellemző Dél-Szerbiára, valamint Montenegróra. Értelemszerűen sokfelé volt kőomlás (sűrűn táblákkal jelölve!), amit biciklivel kellemetlen kerülgetni, de legalább nem volt defektem!
A hőségtől sújtott kerékpáros utazó - néha, gondolva a kevés pénzére is - kénytelen megpihenni, s szomját oltani a Lim folyó partján álló vendéglátóipari egységek némelyikében...
A dél-szerbiai Brodarevo településen láttam az első minaretet.
Azért belegondolva, hogy milyen vad lehet a Lim folyó a téli időszakban!
Néhol bizony rendesen belelóg a sziklafal az úttest fölé! Az árnyék pedig beszédes...
A kamionok is trükköznek: egyszerűen nem férnek el a puttonyukkal a saját sávjukban, ennek ellenére nem ritkán 80-100 km/h-val mennek, azaz ész nélkül! No, a rendőrök sem szívbajosak: mérnek ezerrel és büntetnek is, ahogy kell. Ott nincs olyan mint Mo.-on, ti. a sofőr vigyorgás közepette tépi ketté - a rendőr szeme láttára - a csekket!
A Szabadka - Újvidék - Belgrád - Podgorica - Bar vasútvonalnak is valahol el kell férnie: ilyen és ehhez hasonló alagútakban vagy hídakon közlekedik a szerelvény. Az albán út előtt - többek között - kimentem Szabadkára, és a vasútállomáson megkérdeztem:
- Szállítanak-e kerékpárt a szerb vasúton?
A válasz nemleges volt az ott dolgozó magyar vasutastól. Ja, egyébként megkérdezte:
- Hova megyek?
- Montenegróba!
- Ember! Itt ülök 27 éve, de akkora marhaságot még nem hallottam! Ott tényleg hegyek vannak! Bele fog dögleni, inkább meg se próbálja!
Aztán hogy-hogynem, csak visszajöttem... élve!
A híres hármas-alagút a Durmitor Nemzeti Park területén (ami egyébként a Világörökség része is). Itt már csak néhány km-re vagyok a szerb-montenegrói határtól...
Az igazi határ: elképesztően forgalmas, valamint épp egy útfelújításba is sikeresen beletekertem.
Ez már Montenegróban az első nagyobb város: Bijelo Polje. Ez a templom a főúttól bár kissé (200 m) távolabb volt, de egy fénykép és szusszanás erejéig megálltam.
